Választás 2018
Lázár János bejelentette visszavonulását
'A kormányon kívül, sőt Budapesten kívül is van élet.'
2018.04.20 12:06MTIA miniszterelnök hétfőre kérette magához Lázár Jánost, ám ő már most bejelentette, hogy befejezte a munkát a Miniszterelnökség élén. Lázár János nem kíván kormányzati tisztséget vállalni Orbán Viktor következő kormányában, ezt péntek reggel elég világossá tette a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek adott interjújában.
A politikus elmondta, a következő négy évet a választókerületének fogja szentelni, hozzátéve: emellé országos politikai feladatot vállalni nagyon nehéz.
Az esetleges kormányzati szerepvállalására vonatkozó kérdésre közölte, 2014-ben a Miniszterelnökség vezetésére kapott felhatalmazást. Mint mondta, ezt a munkát elvégezte, és ebben a formában be is fejezte, ezt szeptemberben már jelezte is a miniszterelnöknek.
Közölte, Orbán Viktor hétfőre kérette magához. Úgy fogalmazott, "a jövőt illetően kettőn áll a vásár", a miniszterelnök korlátlan felhatalmazással rendelkezik a kormány struktúrájának kialakítására és azok kiválasztására is, akikkel együtt kíván dolgozni.
"A kormányon kívül, sőt Budapesten kívül is van élet" - mondta Lázár János. Hozzátette: az országos politikában, akár az első vonalban is sokan vannak, akik képtelenek voltak ezt tudomásul venni.
A Csongrád megyei 4-es számú, hódmezővásárhelyi és makói központú választókörzetben a szavazatok csaknem 52 százalékát elnyerő politikus hangsúlyozta, helyben az együttműködésre kell törekedni, nem a szembenállásra. Elmondta, már találkozott és konstruktív beszélgetést folytatott két kihívójával a jobbikos Kiss Attilával, és az MSZP-Párbeszéd jelöltjével, Rója Istvánnal. A jövő héten egyeztet Algyő független polgármesterével, Molnár Áronnal, akivel az utóbbi időszakban nem mindenben értett egyet, és kész a kapcsolat rendezésére Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármesterrel is.
A politikus közölte, ehhez azonban "egy mondatot vár a kampányban elhangzottak okán". A városnak arra van szüksége, hogy megválasztott képviselői együttműködjenek egymással - hangsúlyozta Lázár János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06