Választás 2018
Orbán megállapodást kötne a magyar nőkkel
A Kossuth rádióban beszélt terveiről a magyar miniszterelnök.
2018.04.20 09:31MTIA Miniszterelnökség átalakítását tervezi az új kormányban Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt is bejelentette pénteken a Kossuth rádióban, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad a gazdasági kabinet vezetőjeként a költségvetés felelőse.
A kormányfő a Miniszterelnökségről úgy fogalmazott: szeretné átalakítani a kormány "agyközpontját", másfajta vezetési szerkezetet kíván létrehozni. Ebben az ügyben már voltak és a hétvégén is lesznek komoly tárgyalásai - tette hozzá.
Orbán Viktor jelezte azt is, mielőbbi kormányalakításban érdekelt ő is és az ország is, a tárgyalások zajlanak, "gyorsan lesz új kormányunk".
Attól viszont "óvnám magunkat" - mondta -, hogy új minisztériumok legyenek, mert ami bevált, azt nem kell megjavítani. Érdemes megtartani azt a rendszert, hogy nagy minisztériumok vannak élükön nagy felhatalmazású tárcavezetőkkel - közölte.
Célul tűzte továbbá, hogy a parlament - a korábbi évekhez hasonlóan - a nyári szünet előtt elfogadja a jövő évi büdzsét. A munkálatok állásáról már tárgyalt is Varga Mihállyal, akinek a jövőben is számít a munkájára, mert egy rendkívül tehetséges és tapasztalt miniszter - közölte.
A demográfia, családtámogatás kérdésében Orbán Viktor azt mondta: szeretne egy átfogó, 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről, a nekik nyújtható, kiszámítható perspektívákról, mert a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük. A gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy - hangsúlyozta, hozzáfűzve: a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.
A parlamenti választás eredményéről szólva úgy értékelt, a választók megerősítették az alapvető célokat, vagyis a gazdasági növekedést, a rendben lévő pénzügyeket, a teljes foglalkoztatottság elérését, a családok támogatását, a nyugdíjak értékének megőrzését, valamint a biztonság garantálását: "a bevándorláspolitikában ne engedjük Európában, Magyarország maradjon magyar ország".
A miniszterelnök - jelezte - e "régi, változatlan célok" mellett új kormánystruktúrát tervez "nagy részben új emberekkel".
"Nem a mostani kormány munkájának a folytatására szavaztak az emberek, hanem a célok szolgálatában akarnak változatlanságot" - erősítette meg álláspontját a kormányfő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


