Probléma csak töredékében jogi természetű
Kondorosi: tartósan a nevelés segíthet a szélsőséges megnyilvánulások ellen
Csak a neveléssel, a közgondolkodás formálásával lehet tartós eredményeket elérni a szélsőséges megnyilvánulások ellen; a probléma csak töredékében jogi természetű - hangsúlyozta Kondorosi Ferenc kedden Budapesten.
2008.12.09 12:23MTIAz Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozatának rendezvényén Kondorosi Ferenc egyebek között a hollandiai gyakorlatot hozta fel pozitív előképként. Emlékeztetett arra, hogy a magyar alkotmánybíróság mindeddig a személyes szabadságból kiinduló, a véleményt értéktartalmától függetlenül védő amerikai álláspont és a méltóság fogalmát abszolutizáló német álláspont összhangba hozásával próbálkozott.
A konszenzuson alapuló svájci demokráciát olyan politikai erő is fel tudta kavarni, amely alapvetően a demokratikus spektrumhoz tartozik - említett egy példát Andreas Oplatka, a Neue Zürcher Zeitung tudósítója, arra utalva, hogy az alpesi országban nem az apró újfasiszta csoportok jelentenek problémát, hanem a Svájci Néppárt. Utóbbi programja és viselkedése "a maga nemében még nem nevezhető szélsőségesnek", de gyakorlati politizálása - például a bűncselekményt elkövető külföldiek azonnali kitoloncolásának követelése - valamiféle "nemtörődömséggel túlteszi magát bizonyos emberi jogokon" - mondta.
A cseh és szlovák orgánumokat másfél évtizede Budapestről tudósító Gregor Papucek szerint "ugyanazok a veszélyek állnak fenn Szlovákiában, mint Magyarországon", például "a fasiszta kormányzatot visszasírók" működése. Éppen emiatt nincs mit egymás szemére vetnünk - tette hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor a politikusok felelősségét, mondván, a korábbinál "nyíltabban valamilyen-ellenesek", márpedig az ilyen kijelentésekre van fogékonyság a társadalom bizonyos rétegeiben.
Kapcsolódó írások:
- Kondorosi Ferenc szerint nem bűntett Polgár oknyomozása
- Kondorosi Ferenc: megszületett a "fémkereskedelem tízparancsolata"
- Kondorosi Ferenc kiterjesztené a kamionok előzési tilalmát
- Kondorosi fellépne a túlzottan magas THM ellen
- Kondorosi szerint egyelőre nincs esély az önkormányzati rendőrség megalakítására
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06