Együttes fellépés?
"Félelem nélkül szeretnénk élni Budapesten"
Demszky Gábor csütörtökön levélben kérte a pártok fővárosi frakcióvezetőit, hogy pénteken közösen lépjenek fel a Magyar Gárda ellen - közölte az MTI-vel a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája.
2008.01.17 16:43MTI"A Magyar Gárda korábbi megmozdulásai és nyilatkozatai alapján egyértelmű, hogy holnapi akciójuk a demokratikus értékek, az emberi jogok, a tolerancia, a Budapesten mindeddig a többséggel békésen együtt élő vallási és etnikai kisebbségek ellen irányul" - olvasható abban a levélben, amelyet Demszky Gábor (SZDSZ) küldött Steiner Pál szocialista, Tarlós István fideszes, John Emese szabad demokrata, Hock Zoltán MDF-es és Bagdy Gábor kereszténydemokrata frakcióvezetőknek.
A főpolgármesternek meggyőződése, "hogy csak akkor tudunk gátat vetni a gárdaszellemnek, a magyar társadalmat és Budapest közösségét megosztani kívánó előítéletes szemléletnek, valamint az erre építő agresszív megmozdulásoknak, ha (...) tettekkel is megmutatjuk: mélységesen elítéljük a Jobbik és a Magyar Gárda akcióját és az ehhez hasonló valamennyi zavarkeltést".
Demszky Gábor arra kéri a fővárosi frakcióvezetőket: vegyenek részt péntek déli sajtótájékoztatóján, és nyilvánítsák ki együtt, hogy nem kérnek "az erőszakos, demokráciaellenes, rendzavaró csapatokból, hogy békében, félelem nélkül szeretnénk élni Budapesten".
Pénteken 18 órára a Jobbik szervezésében a Magyar Gárda tervez felvonulást a VIII. kerületi Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola és Gimnázium környékére. Ebbe a Vas utcai iskolába járt az a 18 éves fiú, akit a múlt héten egy osztálytermi összeszólalkozást követően egyik osztálytársa - a gyanú szerint - az utcán annyira megvert, hogy a fiú nem sokkal később belehalt sérüléseibe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06