Oktatás
6,2 milliárdos informatikai fejlesztési támogatás a közép-magyarországi iskoláknak
Az érintett 650 iskola december 15-ig megkapja a kormányzati támogatásból finanszírozott eszközöket.
2017.12.04 23:30MTIMég az idén 6,2 milliárd forintos informatikai fejlesztési támogatást kapnak költségvetési forrásból a közép-magyarországi régió oktatási intézményei - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Pécelen.
Balog Zoltán a Péceli Integrált Oktatási Központ, Általános Iskola és Gimnáziumban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az érintett 650 iskola december 15-ig megkapja a kormányzati támogatásból finanszírozott eszközöket: 14 ezer számítógépet és monitort, 6 ezer laptopot és 7 ezer projektort.
Hozzátette, hogy a kormány mindenképpen szeretné fejleszteni a köznevelési intézmények informatikai eszköztárát, mivel minden gyermek egyformán fontos, bármely településen is járjon iskolába.
A miniszter kitért arra is, hogy a péceli iskola a fejlesztési támogatásból 251 eszközt kap csaknem 40 millió forint értékben.
Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta, hogy a beruházás a központ költségvetésének a terhére valósult meg, ami azt mutatja, hogy az állami intézményfenntartás rendszere jól működik.
Hozzátette, hogy hatékony az együttműködésük az oktatási intézményekkel, így még az év elején felmérték, hogy mekkora a gyermeklétszám.
Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy ezt a péceli iskolát éppen tíz éve adták át, és azóta ez a fejlesztés a legnagyobb az intézmény életében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06