Országgyűlés
A tavalyi zárszámadásról szavaz a parlament
Az Országgyűlés négynapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben.
2017.11.27 01:30MTIA parlament kedden szavazhat a 2016-os költségvetés végrehajtásának elfogadásáról, csütörtökön pedig az igazságszolgáltatási szervezetek vezetői számolnak be tavalyi tevékenységükről.
Az ülés hétfőn 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Pál László korábbi MSZP-s képviselőre történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra ezúttal is két óra, az azonnali kérdésekre pedig 60 perc áll majd rendelkezésre.
A parlament kedden tarthatja határozathozatalait. A Ház ekkor fogadhatja el a kabinet tavalyi zárszámadását, emellett kiterjesztheti a fiatalok életkezdési támogatását, valamint szigoríthatja a tizenkettedik életévüket be nem töltött gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszak büntethetőségét.
A szavazások után egyebek mellett általános vitát tarthatnak a közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagságának kiterjesztéséről szóló kormánypárti törvényjavaslatról.
Csütörtökön a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség vezetőinek tavalyi évről szóló beszámolóit hallgathatják, majd véleményezhetik a képviselők.
Az Országgyűlés ülése december 4-én, hétfőn ér véget. A Ház - az ekkor megszokott kérdések és azonnali kérdések mellett - a 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról is vitát tart a kormány kezdeményezésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06