Országgyűlés
Szigorúbb büntetést kaphatnak a gyermekek ellen szexuális bűncselekményt elkövetők
Minősített esetben szigorúbban büntetné a törvény azokat, akik tizenkét évesnél fiatalabb gyermekek sérelmére követnek el szexuális bűncselekményt.
2017.11.23 12:12MTIEzt tartalmazza az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által csütörtökön elfogadott módosító indítvány.
A módosító javaslatot a Selmeczi Gabriella, Répássy Róbert és Horváth László (mindhárman Fidesz) által benyújtott, a tizenkettedik életévüket be nem töltött gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal szembeni fokozottabb büntetőjogi védelemről szóló törvényjavaslathoz fogadta el a bizottság, miután azt a parlament igazságügyi bizottsága is jóváhagyta.
Répássy Róbert elmondta, hogy a szocialista Bárándy Gergely kezdeményezte a módosító javaslatot az igazságügyi bizottság ülésén és egyetértenek azzal.
A módosító indítvány szerint öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntetendő, ha az elkövető, illetve elkövetők a szexuális erőszakot a velük függőségi viszonyban lévő a tizenkettedik életévét be nem töltött gyermek sérelmére testi fenyegetéssel, vagy védekezésre képtelen állapotát kihasználva, továbbá azonos alkalommal, egymás tevékenységéről tudva közösen követik el.
Az eredeti törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy a 12 év alatti sérelmére elkövetett szexuális cselekmény öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel legyen fenyegetett, ha az elkövető a sértett hozzátartozója vagy a sértett a nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése, vagy egyéb módon a hatalma vagy befolyása alatt áll, függetlenül attól, hogy a cselekményt kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követték el.
Ezt a rendelkezést egészíti ki a most elfogadott módosító indítvány.
A törvényalkotási bizottság ülésén Bárándy Gergely azt mondta, hogy ezt a változtatást a Kúria is javasolta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


