Felsőoktatás
230 milliós ösztöndíjjal segítik a hátrányos helyzetű fiatalok diplomaszerzését
Az Út a diplomához ösztöndíjprogramban mintegy ezer hallgatót segítenek abban, hogy fedezni tudják a hátrányos helyzetükből adódó többletköltségeket és elkerüljék az iskolaelhagyást.
2017.10.24 23:30MTIA kormány idén 230 millió forintos ösztöndíjjal segíti a hátrányos helyzetű gyermekek diplomaszerzését - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Czibere Károly a Budapesti Református Cigány Kollégiumban tartott eseményen elmondta, az Út a diplomához ösztöndíjprogramban mintegy ezer hallgatót segítenek abban, hogy fedezni tudják a hátrányos helyzetükből adódó többletköltségeket és elkerüljék az iskolaelhagyást.
Az államtitkár hangsúlyozta, az ösztöndíj egyik formája szabadon felhasználható támogatást jelent, amely az idei félévben a tavalyinál tízezer forinttal magasabb, 135 ezer forintot tesz ki, míg a másik eleme egy tandíjtámogatás. Utóbbi a tandíj 95 százalékára, de legfeljebb 400 ezer forintra terjedhet ki - tette hozzá. Az ösztöndíjra október végéig jelentkezhetnek az érintettek.
A kormány képviselője emlékeztetett, a kabinet 2012-ben indította el az Út az diplomához programot, amely akkor 79 millió forintos keretösszegből mintegy 400 hallgatót segített.
A támogatás megháromszorozódása mellett az ösztöndíj célcsoportja is folyamatosan bővül, az idén például az utógondozói ellátásban részesülő fiatalok is részt vehetnek a programban - mondta Czibere Károly, akinek a tájékoztatása szerint az elbírálásnál fokozott figyelmet fordítanak arra is, hogy az ösztöndíjat minél nagyobb számban kapják roma fiatalok.
Kiemelte, a program másodlagos célja ugyanis a roma értelmiség körének szélesítése, ami az egész társadalom érdeke.
Az államtitkár kitért arra is, hogy az Út a diplomához program egy négy elemből álló ösztöndíjrendszer része, amelyek együttesen 13 ezer hátrányos helyzetű fiatalt segítenek a diplomához jutás mellett a középiskolába jutásban, majd az érettségi, illetve szakma megszerzésében.
A kormány szándéka, hogy minden eszközzel segítse a társadalmi mobilitást, vagyis legyen lehetőség kiemelkedni a hátrányos helyzetből, az ne pecsételje meg egy életre az érintettek sorsát - közölte Czibere Károly.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


