Ítélet
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Balmazújváros polgármestere
Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Veres Margit (független) balmazújvárosi polgármestert kedden a Debreceni Törvényszék.
2017.10.03 19:41MTIA bíróság sajtószóvivóje, Tatár Tímea tájékoztatása szerint a bíróság vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt mondta ki bűnösnek az ügy elsőrendű vádlottját, aki korábban a város jegyzője, majd a járási hivatal vezetője volt, és 2014 óta tölti be polgármesteri tisztséget.
A bíróság első fokon az ügy másodrendű vádlottját is elmarasztalta: K. Sándor helyi vállalkozót hivatali kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 4 évre felfüggesztve. Az ítélet nem jogerős.
A törvényszék által megállapított tényállás szerint a másodrendű vádlott 2012 őszén egy rendezvénycsarnok építéséről tájékoztatta a város akkori jegyzőjét és polgármesterét. Megbeszélték, ha a város állami forrást kap, akkor hozzájárulnak a beruházáshoz. Veres Margit jegyzőként arra tett ígéretet, hogy mindent megtesz az állami támogatás megszerzéséért. A kivitelező egy gépkocsit - és a vádirat szerint 5 millió forintot - ígért a közreműködésért cserében. Az ügyészség szerint Veres Margit ebből 450 ezer forintot megtartott magának.
Balmazújváros 2012 decemberében 450 millió forint állami forráshoz jutott. Az önkormányzat illetékes bizottságát Veres Margit tájékoztatta a beruházásról, de elhallgatta a támogatási összeget és a felhasználás feltételeit is. Azt a látszatot keltette, hogy az céltámogatás, és 180 millió forintot csak a csarnok építésére lehet felhasználni. Valójában a kormányhatározatban nem volt ilyen korlátozás.
Mocsáry Eszter tanácselnök indoklásában kiemelte: Veres Margit az önkormányzati bizottsági tagok félrevezetésével közreműködött abban, hogy ne legyen vita és a bizottság támogassa az előterjesztést. Még aznap este a közgyűlés is összeült, a képviselőket Tiba István polgármester hasonlóképpen informálta. Az előterjesztést megszavazták, az önkormányzat felterjesztette a 450 millió felhasználásának pénzügyi tervét, majd 2013. január végén megkötötte a támogatási szerződést.
K. Sándor 2013 márciusában adta át az autót az elsőrendű vádlottnak. A Debreceni Törvényszék ítéletében kimondta: a másodrendű vádlott jogtalan előnyként, ingyenesen ruházta Veres Margitra - a szakértők szerint - 3 millió forint értékű gépkocsit. A vádlottak fiktív adásvételi szerződést kötöttek, amelyben valótlanul tüntették fel az 1,9 milliós vételárat.
Azt ugyanakkor, hogy a másodrendű vádlott pénzt is adott volna a jegyzőnek a közreműködésért, kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani. Az ügyben tanúként kihallgatott volt polgármester a pénzmozgással kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy szigorúan csak kölcsönről volt szó, amelyet a másodrendű vádlott vissza is kapott.
Az indoklásban elhangzott: az alapos gyanú ellenére ítéleti bizonyossággal nem lehetetett megállapítani, hogy ez a pénz korrupciós célt szolgált volna.
A bíróságnak az eljárás során több bizonyítékot is ki kellett rekesztenie a titkos információgyűjtés során beszerzett adatok közül. Az elsőrendű vádlott lehallgatása ugyanis 15 hónapig tartott, a bíróság álláspontja szerint azonban a jogszabály és a bírói gyakorlat alapján ezek a lehallgatási anyagok 180 napon túl nem használhatók fel. A törvényszék így csak a 2012 májusa és novembere közötti lehallgatási anyagokat vehette figyelembe, ezekben azonban a pénz átadását érintően nem volt értékelhető bizonyíték. A másodrendű vádlott 90 napon át tartó lehallgatása esetén viszont minden törvényes feltétel megvalósult, így azok a beszélgetések bekerülhettek a bizonyítékok közé. Ezekben az említett autó több esetben is szóba került. A korrupciós bűncselekmények elszaporodottságát a bíróság súlyosító, az idő múlását pedig nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész súlyosítás miatt jelentett be fellebbezést, az első-, illetve a másodrendű vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06