Bűnügy
Illegális cigarettagyár működtetői ellen emeltek vádat
A vádlottak 67 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a magyar állami költségvetésnek.
2017.10.02 11:29MTIIllegális cigarettagyárat működtető emberek ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség - tájékoztatta Ibolya Tibor főügyész az MTI-t hétfőn.
Közleménye szerint a bűnszövetségben, jövedéki termék előállításával elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolt nyolc férfi közül egy osztrák, kettő izraeli, három moldovai, egy grúz állampolgár, valamint egy magyar.
A vádirat szerint az osztrák férfi 2011-ben hozott létre egy bűnözői csoportot, hogy Ausztriában, Belgiumban és Szlovákiában illegálisan gyártsanak és forgalmazzanak cigarettát, majd két izraeli vádlott-társával együtt tavaly úgy döntött, hogy Magyarországra is kiterjesztik tevékenységüket, amibe bevonták grúz és magyar társukat is.
A közlemény szerint a vádlottak Budapesten béreltek raktárhelyiségeket, beszerezték a gyártáshoz szükséges gépeket, külföldi munkásokat - köztük a három moldáv vádlottat - kerestek, majd tavaly szeptember elején megkezdték az illegális cigaretta üzemszerű gyártását.
Jelezte: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói a X. kerületi illegális üzemben pár héttel később tartott akció során kartondobozokban tárolva összesen mintegy 4000 kilogramm dohányvágatot, valamint csaknem félmillió szál cigarettát találtak; tevékenységükkel a vádlottak 67 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a magyar állami költségvetésnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


