Bűnügy
Nemzetközi kábítószer- és fegyverkereskedő hálózatot göngyölítettek fel Lengyelországban
Eddig 50 embert gyanúsítottak meg.
2017.10.02 11:26MTINagyszabású, több európai országban végrehajtott rendőrségi művelet során sikerült felgöngyölíteni egy, Lengyelországból irányított nemzetközi kábítószer- és fegyverkereskedő hálózatot, eddig 50 embert gyanúsítottak meg - jelentette be hétfőn a varsói kerületi ügyészség.
Az ügyészség honlapján megjelent közlemény szerint a Lengyelországban és több nyugat-európai országban működő hálózat fő tevékenységi területe kábítószerek előállítása, terjesztése és csempészése volt, de lőfegyverekkel való kereskedéssel, dohányáruk illegális gyártásával és terjesztésével, valamint autólopással is foglalkozott.
A bűnbanda 2000 és 2016 között folytatott tevékenységét vizsgáló varsói kerületi ügyészség kezdeményezésére múlt hétfőn és kedden összehangolt rendőrségi razziát tartottak 75 lengyelországi és 4 külföldi helyszínen.
A Franciaországban és Németországban is zajló akció során 43 embert vettek őrizetbe, lefoglaltak jelentős mennyiségű kábítószert, hamis euróbankjegyeket és több lőfegyvert is.
A razzia a lengyel ügyészség és rendőrség egyik legnagyobb, Európa területén is folytatott akciója volt az utóbbi évek során - áll a közleményben.
Az akciót az uniós ügyészségi együttműködési szervezet (Eurojust) hágai székhelyén felállított koordinációs csoport felügyelte. A testület tagjai az érintett országokat képviselő ügyészek voltak, valamint az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) képviselői.
A razzia során őrizetbe vett 43 személyt többek között bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsították meg, a hálózat vezetője, Dominik O. - ragadványnevén Suchy - ellen várhatóan összesen 8 ügyben emelnek majd vádat.
A büntetőjogi eljárást a varsói ügyészség más, már korábban őrizetbe vett személyek ellen is folytatja, a nyomozásban jelenleg összesen 50 ember szerepel gyanúsítottként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06