Másodfok
Hagyó-per - Védenceik felmentését kérték az ügyvédek
Védenceik felmentését, illetve a felmentő ítéletek helybenhagyását kérték az ügyvédek a Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai ellen indult per másodfokú tárgyalásán csütörtökön a Szegedi Ítélőtáblán.
2017.09.14 15:58MTIA Kecskeméti Törvényszék első fokon hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntette miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönre ítélte Hagyó Miklóst. A bíróság több más vádlottat is elmarasztalt, rájuk szintén felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki vagy pénzbüntetéssel sújtotta őket, három vádlottat pedig felmentett.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a vádlottak egy része esetében a büntetés súlyosítására, mások esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére tett indítványt.
Perbeszédében több ügyvéd is hangsúlyozta a csütörtöki másodfokú tárgyaláson, azzal, hogy az ügyben első fokon a Kecskeméti Törvényszék járt el, szerintük sérült védenceik törvényes bíróhoz való joga. A védők az ügyészség - több vádpont esetében is az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérő - indítványának elutasítását kérték.
Papp Gábor, az első fokon minden vádpontban felmentett Mesterházy Ernő - egykori főpolgármesteri politikai főtanácsadó - védője bírálta az ügyészség tevékenységét, álláspontja szerint a vádhatóság az eljárás során számos szabályszegést, mulasztást követett el. Közölte ugyanakkor, hogy "a politika, a közvélemény és az ügyészség nyomása ellenére" a törvényszék tisztességesen végezte munkáját.
Az Antal Attila - a BKV Zrt. egykori vezérigazgatója - védelmét ellátó Gyalog Balázs osztotta védőtársa álláspontját, emellett többször is kitért arra, hogy az eljárás a politikai kampány része volt a 2010-es, 2014-es választásokat megelőzően, és az lesz várhatóan a 2018-as voksolás előtt is.
Balogh Zsolt negyedrendű vádlottnak, a BKV Zrt. Antal Attilát követő vezérigazgatójának ügyvédje, Szigethy György is a felmentésre tett indítványt, kifejtve, védence nem okozott vagyoni hátrányt a közlekedési társaságnak.
A hetedrendű vádlott - Hagyó Miklós egykori jogi tanácsadójának - ügyvédje, Dezső Antal védőtársaitól eltérően az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Szerinte a Kecskeméti Törvényszék által egy év felfüggesztett börtönnel sújtott vádlottat érintő vádpont esetében a bíróság nem tárta fel a történtek minden részletét.
A tárgyalás szeptember 21-én további védőbeszédekkel folytatódik, majd a vádlottak szólhatnak. Ha a felszólalások időtartalma lehetővé teszi, akkor a táblabíróság Mezőlaki Erik vezette tanácsa aznap határozatot is hirdet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06