Vizsgálni kell a polgármester felelősségét is
Fidesz: Tisztázza vizsgálóbizottság a VII. kerületi ingatlanügyet!
Az embereknek joguk van tudni, hogy a városvezetők mire költik el a közpénzeket. Joggal várják el, hogy a döntéshozók takarékosan, körültekintően, és főleg törvényesen bánjanak a közpénzekkel - jelentette ki a VII. kerületi önkormányzat épülete előtti sajtótájékoztatóján a Fidesz Erzsébetvárosi Frakciójának vezetője.
2008.11.30 12:40fidesz.huTisztázni kell a kerület szocialista polgármesterének politikai felelősségét is, hiszen az önkormányzat működési rendje alapján nehezen képzelhető el, hogy a döntések végrehajtásáért felelős polgármester ne tudott volna a nyilvánosságra került ügyekről - közölte sajtótájékoztatóján Vattamány Zsolt.
A frakcióvezető hozzátette: a polgármester korábban mindig kiállt a Fidesz által megkérdőjelezett, a mostani üggyel kapcsolatos előterjesztések mellett. Az erzsébetvárosi ingatlanügy kivizsgálására ezért vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz VII. kerületi önkormányzati frakciója - jelentette be Vattamány Zsolt.
A frakcióvezető a sajtótájékoztató végeztével összeállítást adott át a sajtó képviselőinek, mely bizonyítja: a Fidesz képviselőcsoportja két éve folyamatosan kifogásolja a városvezetés vagyonértékesítési gyakorlatát, átlátható és körültekintő vagyongazdálkodást szorgalmazva.
A Fidesz választókerületi elnöke kijelentette, jogos az erzsébetvárosi polgárok felháborodása: hiszen míg az önkormányzatnál milliárdok repkednek, addig egyre több városlakó kerül egyre kilátástalanabb helyzetbe.
Hozzátette: A Fidesz sürgeti az ügy mihamarabbi kivizsgálását, a fellősség megállapítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


