Széles körű összefogásra van szükség
Az SZDSZ üdvözli a Reformszövetség létrehozását
Az SZDSZ üdvözli a Reformszövetség létrehozását, mert az ország jelenlegi helyzetében széles körű összefogásra van szükség az elengedhetetlen változásokhoz - mondta szombaton Fodor Gábor az MTI-nek.
2008.11.29 16:28MTIA liberálisok elnöke hozzátette: pártjuk évek óta hangsúlyozza a változások szükségességét. A kormánykoalícióból is azért léptek ki, mert a szocialista párt nem akart változtatni. Fodor Gábor kijelentette, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége várja a testület javaslatait, amelyek megvalósításához partnerséget ajánl. Megjegyezte, hogy ő maga is szeretné megkeresni a szövetséget, mert véleménye szerint szükség van az együttgondolkodásra és feltehetően a testület is kíváncsi az SZDSZ javaslataira.
A Reformszövetség az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt és jelenlegi elnökeinek részvételével pénteken alakult meg. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke elmondta: a Reformszövetség olyan átfogó reformprogramot kíván kidolgozni, amely beépíthető a 2009-2013 közötti időszak társadalom- és gazdaságpolitikai programjaiba. A reformok bevezetésének célja, hogy a magyar gazdaság teljesítménye, a lakosság jövedelme és életminősége mielőbb felzárkózzon az Európai Unió átlagához, és elkerülhető legyen az ország további gazdasági lemaradása
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


