Most nincs szükségünk előre hozott választásra
Fodor: ma nem a szakértői kormánynak van aktualitása
Az SZDSZ követ dobott a politikai élet állóvizébe, amikor letette az asztalra a szakértői kormány megalakításának javaslatát, de ma már nem ennek van aktualitása - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a Magyar Televízió (MTV) Nap-kelte című műsorában szerdán.
2008.10.29 10:27MTIMint mondta: örülnek, hogy élénk vitát tudtak kialakítani ebben az ügyben, de a jelenlegi válsághelyzetben inkább már annak látnák értelmét, ha a kisebbségi kormány egyes konkrét kiadáscsökkentési tervek mögé tudna támogatást gyűjteni. A szakértői kormányra tett javaslatot ugyanakkor persze nem vonták vissza - jegyezte meg.
Egy azonban biztos: az országnak most nincs szüksége előre hozott választásra, mert ha ez bekövetkezne, az már oly mértékben ingatná meg a bizalmat az ország iránt, ami egyenlő lenne a politikai katasztrófával - hangsúlyozta. Arra kérdésre, hogy az SZDSZ támogatja-e majd a kisebbségi kormány által készített költségvetést, Fodor Gábor azt mondta: erre még korai válaszolni.
Jelenleg éppen a harmadik verziója készül a büdzsének, de hogy az milyen lesz, azt még nem látni - tette hozzá magyarázatul. Azt mindenesetre üdvözli - jegyezte meg -, hogy az MSZP által bejelentett kiadáscsökkentő intézkedések egybeesni látszanak az SZDSZ korábban bejelentett szándékaival.
Az adóátrendezések során azonban a szabad demokraták nem kívánnak lemondani az adóterhek mérséklésének szükségességéről: így például valamilyen adósáveltolással is el tudnák képzelni a középosztályra nehezedő terhek enyhítését - jelezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


