Az ügyfelek bizalmának tiszteletéről beszélt
Sólyom László az ügyvédek napján
Az ügyvédi kar szakmai és etikai minőségbiztosítására, az ügyfelek bizalmának tiszteletére hívta fel a figyelmet Sólyom László köztársasági elnök az ügyvédek napja alkalmából tartott rendezvényen a Legfelsőbb Bíróság épületében szombaton.
2008.11.29 14:13MTIAz államfő a szakmai munka minőségbiztosítása kapcsán kiemelte az ügyvédség továbbképzésének, élethosszig történő tanulásának, az egyfolytában változó joganyag folyamatos elsajátításának fontosságát. Továbbá hangsúlyozta az etikai követelmények jelentőségét. Mint mondta: nem szeretne "erkölcsi prédikációt" tartani, sem követelményeket megfogalmazni az ügyvédek számára, de személy szerint fontosnak tartja még azt is, hogy minél többet törődjenek az alkotmánnyal, az Alkotmánybíróság gyakorlatával.
Továbbá az államfő szerint fontos az ügyvédek együttműködése a civil szervezetekkel, jogvédőkkel. Sólyom László kiemelte azt is, hogy az ügyvédek hozzájárulhatnak a jogbiztonsághoz, a jogegységhez, továbbá, hogy a bírósági ügyteher, a perek elhúzódása már nemcsak a strasbourgi bíróság türelmét teszi próbára, de az ügyfelekét is. Az államfő szerint szerencsés, hogy a közvéleményt kevéssé foglalkoztatja, ki a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke.
Sólyom László hangsúlyozta, hogy az ügyvédi pálya szépsége a hozzájuk fordulók bizalmában jelentkezik leginkább, "ezzel tisztában kell lenniük e hivatás gyakorlóinak, ezzel nem szabad visszaélniük, ezt nem szabad megcsalniuk".
Kapcsolódó írások:
- Sólyom László: anyanyelvi oktatás nélkül nem marad meg a határon túli magyarság
- Gasparovic: Sólyom László nem a legmegfelelőbb időpontot javasolta a találkozóra
- Sólyom László bemutatta az új főbírójelöltet
- Sólyom László részt vesz a lengyel függetlenség napi ünnepségeken
- Sólyom László a jordániai kormányfővel, valamint a törvényhozás vezetőivel találkozott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06