Oktatás
Több mint egymillió diák kap ingyen tankönyvet
Jó hír a szülők számára az is, hogy a szeptemberi családi pótlékot már augusztus végén, iskolakezdés előtt megkapják.
2017.08.02 07:58MTISzeptembertől már több mint egymillió diák kapja ingyen a tankönyveket, hiszen az általános iskolások mellett a középiskola első évfolyamát megkezdőknek, illetve szüleiknek sem kell fizetniük ezért - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
Rétvári Bence közölte: mintegy 12 millió tankönyvet gyártottak le július végéig, ezeket augusztusban megkapják az iskolák.
Erre 12 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben - fűzte hozzá.
Jó hír a szülők számára az is - folytatta -, hogy a szeptemberi családi pótlékot már augusztus végén, iskolakezdés előtt megkapják.
Ugyanis az iskolakezdéshez nem csupán tankönyvekre, hanem például tornacipőre, színes ceruzára vagy tolltartóra is szükség van. Ezek megvásárlását kívánja segíteni a kormányzat a családi pótlék előrehozott kifizetésével - közölte az államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


