Oktatás
3,3 milliárd forint támogatás a középiskolások nyelvtanulására
A program keretében a középiskolások az iskolában vehetnek részt külön nyelvórákon, amelyeket az iskola nyelvtanárai, illetve felsőoktatási intézmények nyelvszakos hallgatói tartanak nekik.
2017.07.11 11:33MTINyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Novák Katalin ismertette: a program keretében a középiskolások az iskolában vehetnek részt külön nyelvórákon, amelyeket az iskola nyelvtanárai, illetve felsőoktatási intézmények nyelvszakos hallgatói tartanak nekik.
Az államtitkár elmondta: a pályázaton felsőoktatási intézmények vagy az általuk vezetett konzorciumok vehetnek részt, az elnyerhető támogatás összege 330 milliótól 410 millió forintig terjed, így várhatóan 8-10 pályázatot tudnak majd támogatni. A program megvalósítására minimum 30, maximum 36 hónap áll rendelkezésre.
Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a pályázat célja, hogy élményközpontú, nem formális foglalkozásokon javítsák a középiskolások nyelvtudását és növeljék motivációjukat a tanulásra.
A pályázat keretében emellett a tanárok és a diákok is részt vehetnek külföldi csereprogramokon, tanulmányi kirándulásokon - mondta.
Fontosnak nevezte, hogy a program keretében a középiskolások nyelvtanulását a korban hozzájuk közel álló egyetemista korosztály segíti, ami szerinte hozzájárul az élményszerűséghez.
A pályázat keretben emellett lehetőség van alternatív nyelvtanulási formák kidolgozására, szünidei nyelvi programok szervezésére, e-learning tananyag kidolgozására is - sorolta Schanda Tamás.
Pályázni augusztus 14-től - első körben - augusztus 30-ig lehet, a kiírás megtalálható a palyazat.gov.hu oldalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


