Bűnügy
A benne ülő kisgyerekkel együtt lopta el az autót a drogos férfi
Vádat emeltek egy jogosítvánnyal nem rendelkező férfi ellen, aki kábítószer hatása alatt elvitt egy autót, a benne ülő négyéves gyermekkel együtt az idén februárban Pápán.
2017.07.28 12:28MTIA Veszprém Megyei Főügyészség közleménye szerint a 24 éves férfi veszekedett élettársával az utcán, majd kábítószertől bódult állapotban egy arra kanyarodó gépkocsinak futott. Az ütközés következtében a vádlott a jármű motorháztetejére, majd onnan az aszfaltra zuhant. A jármű vezetője és utasa próbált segíteni neki, ő azonban beugrott az autójukba és a járműben ülő négyéves kisgyerekkel elhajtott.
A sofőr és párja belekapaszkodott a járműbe, az asszony az ajtón keresztül megragadta a vádlott ruházatát és kiabált, hogy a gyermeke a kocsiban van, de a férfit nem tudták visszatartani; hirtelen gázt adva elindult, a sértetteket rövid távon magával húzva.
A vezetői engedéllyel nem rendelkező, kábítószer hatása alatt álló vádlott tudta, hogy a hátsó ülésen egy kisgyermek ül, ennek ellenére a csúszós úton nagy sebességgel hajtott el, először egy fának, majd az útpadkának ütközött. Előbb Noszlopra, majd onnan az egyik közeli faluban lévő lakóhelyére hajtott, ahol a rendőrök megállították és elfogták.
A férfinak közlekedési bűncselekmények mellett személyi szabadság megsértésének minősített esete és jármű önkényes elvételének bűntette miatt is felelnie kell.
A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség a Pápai Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06