Melléfogás
Egyre jobban bonyolódik a BKK-ügy
A hatalmas felháborodás után mindenki beindult, a mémek, a közösségi szerveződések, sőt még demonstrálni is fognak.
2017.07.21 20:43ma.huMiután beindult a mémgyár, Facebook-oldalt is indítottak az Álljunk ki az etikus hekkerek mellett címmel, hogy kiálljanak a 18 éves srác mellett és megakadályozzanak hasonló eseteket. Akinek már elindították a saját oldalát, ez az Etikus bűnöző név alatt fut.
Mint arról már a ma.hu is beszámolt, egy fiatalember képes volt manipulálni a BKK online jegyrendszerét úgy, hogy 50 forintét vehetett bérletet. A hibára fel is hívta a figyelmet, ráadásul a bérlettel sosem utazott (részben azért, mert elmondása szerint Budapesttől eleve 300 kilométerre lakik), mégis feljelentést tettek ellene. Cikkünkre a BKK is reagált.
Azóta kiderült, éjjel bevitték és gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalembert a rendőrök.
A Facebook közössége nem is hagyta annyiban a dolgot, folyamatosak a kommentek mind a BKK, mind a rendszert fejlesztő T-Systems oldalán. Eddig mindenesetre nem volt szervezett megmozdulás mögötte.
Letiltják a kommentelőket?

Legfrissebb információink szerint a BKK elkezdte kitiltani a felhasználókat a Facebook-oldaláról. Olvasónk írta, hogy "tiltották minden tevékenységem az oldalon, miután kifejtettem a véleményem és a bejegyzéseimet törölték."
Már 31 ezernél tartanak, a T-Systemsnél is dőlnek a leminősítések







Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


