Bűnügy
Ősszel bíróság elé állnak a magyar IÁ-szimpatizánsok
Egyiküket a török titkosszolgálat tisztjei fogták el és toloncolták vissza Magyarországra.
2017.07.17 08:13ma.hu
Fotó: AFP
Szeptember 13-án áll bíróság elég az a két férfi, akik csatlakozni akartak az Iszlám Államhoz (IÁ) - értesült a Magyar Idők bírósági forrásból.
A 25 éves móri F. Viktor és győri társa a vád szerint 2015. januárban váltottak üzeneteket a Gyakori kérdések portálon, amikor F. Viktor felajánlotta a másik férfinak, hogy csatlakozzon hozzá és álljanak be az ISIS-hoz. Az együttes kiutazás végül meghiúsult és csak F. Viktor indult el, akit török titkosszolgálati tisztek fogtak el, majd visszatoloncolták Magyarországra.
Ezt követően, 2016. júliusban a Facebookon a győri vádlott olyan kommenteket írt, amelyekben terrorcselekmények elkövetését lebegtette, és segítséget kínált, ha valaki szeretett volna csatlakozni az Iszlám Államhoz.
A lap megkereste F. Viktor védőjét, aki azt mondta: védence konszolidált, kiegyensúlyozott, a börtönben jót tett neki a rendszeres életvitel. Állítólag a hatóságoknak is azt nyilatkozta, hogy azért internetezett állandóan, hogy valamilyen életcélt találjon magának. Ugyanakkor megbánta tettét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


