Légi közlekedés
Nyolcvan éve nyitott meg a budaörsi repülőtér
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1937. június 20-án nyitott meg a budaörsi repülőtér, amely akkor az ország egyetlen nemzetközi repülőtere volt.
2017.06.20 16:43MTIAz évfordulón a repülőtéren üzemelő Goldtimer Alapítvány ünnepi kötelékrepülést hajtott végre egy R-18c Kánya, egy Gerle 12-es, valamint egy Liszunov Li-2-es repülőgéppel.
Zsák Ferenc történetkutató a repülőtér történetéről elmondta, a 30-as években hosszas tervezés után került Mátyásföldről Budaörsre a nemzetközi repülőtér, bár azt máig nem tudni, hogy az ország vezetése, amely a csepeli megvalósítást támogatta végül miért döntött Budaörs mellett.
A világháborúban szinte alig sérült meg, utána az állami vezetők szállítására jelölték ki, emiatt hermetikusan lezárták. Az 50-es évek végétől a Mezőgazdasági Repülési Szolgálat kezdte el használni, később a Magyar Honvédelmi Szövetség sportrepülőtérnek kezdték használni és máig ezen funkciót tölti be.
Sajtos Zoltán, a repülőtéren üzemelő Goldtimer Alapítvány kuratóriumának tagja sajtótájékoztatón elmondta, a légikikötő jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában van, a Magyar Repülő Szövetség üzemelteti, felújításához több milliárd forintra lenne szükség, mivel a füves futópálya alatt lévő vízelvezető Zsolnay-porcelánból készült, ezért ipartörténeti emléknek számít.
A Goldtimer Alapítvány kezdeményezte, hogy a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum repülőgép-gyűjteménye kerüljön Budaörsre, ahol interaktív múzeumot és kulturális központot tudnának létrehozni, emellett repüléseket is végre tudnának hajtani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


