Fővárosi Közgyűlés
Kevesebb futóverseny lehet Budapesten
Rendeletmódosítással kívánják csökkenteni a futó sportesemények számát Budapesten.
2017.06.12 14:52MTIRendeletmódosítással kívánják csökkenteni a futó sportesemények számát Budapesten - Ez derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének napirendjén szereplő javaslatból.
A Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztés szerint a módosítás célja, hogy szigorítsa a futóversenyek pályázati feltételeit, illetve - mérlegelve a korábbi évek gyakorlatát, a tapasztalatokat felhasználva - a pályázati eljárás egységesebbé váljon a hatékonyabb ügyintézés érdekében.
Szigorító feltételként jelenik meg, hogy valamennyi szervező pályázat útján kerülhet be a futó sportesemények éves naptártervébe.
A javaslat szerint egy naptári évben legfeljebb három jelentős forgalomkorlátozással járó, hat kisebb forgalomkorlátozással járó, valamint három forgalomkorlátozással nem járó futó sportesemény kerülhet be a naptártervbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


