Belügy
Orbán elleni merénylet - még mindig fogva tartják a gyanúsítottakat
A TEK másfél évvel ezelőtt fogott el két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletet akartak elkövetni a miniszterelnök ellen.
2017.05.31 09:14ma.hu
Fotó: MTI
Még mindig tart a vizsgálat annak a két férfinak az ügyében, akiket másfél évvel ezelőtt fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK), mert belügyi vezetők közlése szerint merényletet akartak elkövetni Orbán Viktor miniszterelnök ellen - írja a 24.hu.
A 62 éves gödöllői M. Pétert és a 60 éves budapesti M. Gyulát 2015 novemberében fogták el, amikor éppen Budapest felé autóztak. Sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat és éles lőszereket is találtak náluk. A Magyar Idők szerint egyelőre csak lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel tudták meggyanúsítani őket - annak ellenére is, hogy a hazkutatáskor olyan feljegyzések is előkerültek, amelyek alátámasztják, hogy valóban merényletre készültek a miniszterelnök ellen.
A két férfi az egykori rendészeti államtitkár, Tasnádi László szerint kapcsolatban állt a Magyar Nemzeti Hadsereggel (MNH), de a paramilitáris szervezet elhatárolódott a merénylettől - írta a kormánypárti lap, amely szerint a nyomozás határideje 2017. szeptember 21, de azt valószínűleg meghosszabbítják majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


