80 ezer lesz a maximuma a 13. nyugdíjnak

Veres János: lesz költségvetés, nem lesz áfaemelés

Meggyőződésem, hogy lesz Magyarországnak elfogadott költségvetése, ez az ország érdeke, és biztosan lesznek felelős parlamenti képviselők, akik megszavazzák a kormány javaslatát - nyilatkozta Veres János az MTI-nek hétfőn a Parlamentben.

2008.11.24 16:54MTI

Az MTI azon kérdésére, hogy vajon lesz-e olyan ellenzéki frakció, amely testületileg megszavazza a költségvetést, vagy a Robin Hood-adóhoz hasonlóan "átmegy" a büdzsé a parlamenten, azt válaszolta: "ezt nem tudom megítélni, egy biztos: az MSZP-frakció testületileg igennel voksol a büdzsére". Veres János elmondta: az egyszerűsítést és fehérítést szolgáló adócsomagot is elfogadja majd a parlament. Hozzátette: megszűnik a 35 százalékos osztalékadókulcs, egységesen 25 százalék lesz. 

Elutasítja a parlament többsége az MDF javaslatait, nem lesz áfa-emelés, és - mivel így nem lesz forrása - nem kerül sor az szja-sávhatár 500 ezer forintos emelésére sem - szögezte le a pénzügyminiszter. Kijelentette: elfogadja viszont az Országgyűlés az örökösödési illeték enyhítésére vonatkozó bizottsági módosító indítványt, amely szerint 20 millió forintos értékig közvetlen hozzátartozók esetében illetékmentes lesz az öröklés. Vagyoni jellegű adóvá válik a cégautó adó, amelyre az igazságosság és az arányosabb közteherviselés miatt szükség van - mondta Veres János. Arra a felvetésre, hogy az adóváltoztatásokból lesz-e pluszbevétele a költségvetésnek, Veres János azt felelte, hogy nem, mert nincs olyan javaslat a parlament előtt, amely az eredetihez képest többletbevételt eredményezne. 

A pénzügyminiszter szerint az adótörvényekkel az a makrogazdasági pálya teremtődik meg, amit az IMF-nek írt szándéknyilatkozatban vállalt a kormány, a bevételekkel a jövő évben a költségvetési tervnek megfelelően csökken a hiány.

A pénzügyminiszter szerint a parlament meg fogja szavazni azt a módosító indítványt is, amely a 13. havi nyugdíj összegét 80 ezer forintban maximálná, és csak a 62 éves nyugdíjkorhatárt betöltőknek járna. Veres János azt monda, ez a javaslat az egyik feltétele annak, hogy a jövő évi hiánycél teljesüljön.
 
"Ha ezt leszavazná a parlamenti, akkor elszállhatna a költségvetés hiánya" - fogalmazott a miniszter. Leszögezte: az indítvány szerint 2009-től csökkenne a 13. havi nyugdíj összege, ezt követően pedig - az anyagi lehetőségek függvényében - a parlament minden évben eldönti majd a költségvetési törvényben, hogy hogyan tovább. A bankmentőcsomag elfogadásának esélyeit firtató kérdésre Veres János azt válaszolta: "nem ismerek ilyen törvényjavaslatot, az Országgyűléshez a pénzügyi rendszer stabilitását megalapozó törvényjavaslatot nyújtottuk be". Hozzátette: a parlament elfogadta a javaslat sürgős tárgyalását, az előterjesztés vitája hétfőn kezdődik, és december 15-én lehet a zárószavazása. 

Ez a menetrend azt jelenti, hogy december közepétől minden banknak megteremtődik a lehetősége arra, hogy január 31-ig eldöntse, igénybe kívánja-e venni az állami támogatást, vagy nem - szögezte Veres János.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.