Egészségügy
Javult a rákos megbetegedések gyógyulásának aránya
A legjelentősebb előrelépés a hererák, a szájüregi rákok és az emlőrák esetében történt, utóbbiak 70 százaléka már teljesen meggyógyítható.
2017.04.28 23:30MTI
Fotó: MTI
Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) felmérése szerint 2006 és 2013 között 12-13 százalékkal javult a rákos betegek gyógyításának eredményessége Magyarországon - jelentette ki az M1 aktuális csatorna műsorában az OOI főigazgatója.
Kásler Miklós közölte: a legjelentősebb előrelépés a hererák, a szájüregi rákok és az emlőrák esetében történt, utóbbiak 70 százaléka már teljesen meggyógyítható.
Ezzel együtt Magyarországon az összes halálozás 26 százaléka daganatos megbetegedés miatt következik be, ami megegyezik az uniós átlaggal - tette hozzá az orvosprofesszor.
Mint mondta, az a legeredményesebb küzdelem, ha kiiktatjuk életünkből a rákkeltő tényezőket, valamint minél gyakrabban veszünk részt szűrésen. Ez utóbbi a méhnyak-, a vastagbél- és az emlőrák esetében lehetséges.
Példaként említette, hogy ha a veszélyeztetett korosztályban lévő magyar nők nem csupán 39-42 százalékra járna szűrésre, jóval eredményesebb lehetne a gyógyítás is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
- 20:04 Magyar szurkolókra csaptak le Zabrzében - sípcsonttöréssel került kórházba egy magyar
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


