Balszerencse
Kamu lehet a rákmegelőzés?
Véletlen hibák állhatnak a daganatos betegségek mögött.
2017.03.25 08:44MTI
freedigitalphotos.net/adam
Egy világméretű vizsgálat megerősítette, hogy a rákhoz vezető génmutációk nagyjából kétharmadáért a biológiai balszerencse a felelős, és a kialakulásuk zöme nem a környezethez vagy az életmódhoz kapcsolható.
Az egészségügyi szakemberek gyakran hivatkoznak arra, hogy a tumorok kialakulása a helytelen táplálkozással, a testmozgás hiányával vagy a szülőktől örökölt hibás génekkel magyarázható. Az amerikai Johns Hopkins Egyetem tudósai, Bert Vogelstein és Cristian Tomasetti azonban egy 2015-ös vizsgálat során a szövetek regenerálódásában talált magyarázatot a rák kialakulására.
Világméretű vizsgálat
A kutatók akkor csak az amerikai lakosságra fókuszálták a vizsgálatukat és kimutatták, hogy a rákot okozó mutációk kétharmadát a sejtosztódás során fellépő véletlen hibák váltják ki, ami kívül esik az emberi befolyáson.
A Science című tudományos folyóiratban közölt mostani tanulmányuk elkészítésekor a páros a világ 69 országára kiterjedően vizsgálta a rákos megbetegedések előfordulását. A 4,8 milliárd embert - vagyis a bolygó népességének kétharmadát - lefedő elemzés során a kutatók egy sor különböző környezeti tényezőt vettek számításba a tumorok kialakulását illetően, míg az Egyesült Államokra vonatkozó korábbi tanulmányukban a környezeti tényezők viszonylag szűk körével volt dolguk.
A mostani vizsgálatuk során 32 ráktípushoz kapcsolódó mutációkat elemeztek, és megállapították, hogy az esetek 66 százalékában a sejtosztódás során bekövetkező véletlen hibák, 29 százalékban a környezeti hatások és az életmódbeli tényezők, 5 százalékban pedig az öröklött gének a felelősek a mutációkért.
Csak a tüdőrákért felelős egyértelműen az életmód
A hasnyálmirigyrákot okozó mutációk 77 százaléka írható például a biológiai balszerencse, 18 százaléka a környezeti és életmódbeli tényezők, úgy mint a dohányzás, és 5 százalékuk az öröklött gének számlájára. A prosztata-, az agy- vagy a csontrák esetében a mutációk több mint 95 százalékát okozzák a sejtosztódás során fellépő véletlen hibák.
A tüdőrák esetében azonban más a helyzet: ilyenkor a mutációk 65 százaléka a környezeti tényezőkre, elsősorban a dohányzásra, 35 százalékuk a balszerencsére vezethető vissza. Az öröklött tényezők pedig nem játszanak szerepet a tüdőrák kialakulásában.
"Azt reméljük, hogy ez a kutatás némi vigaszt nyújt annak a több millió páciensnek, aki annak ellenére küzd rákkal, hogy szinte tökéletes életet él, vagyis nem dohányzik, kerüli a fényvédők nélküli napozást, egészségesen táplálkozik, rendszeresen sportol, egyszóval minden olyat megtesz, amiről jelenleg úgy véljük, hogy a rák megelőzését szolgálja, de még így is megbetegedett" - húzta alá Vogelstein.
"Nekik meg kell érteniük, hogy az a ráktípus, amelyben szenvednek, nem volt megelőzhető" - tette hozzá a szakember.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
- 20:04 Magyar szurkolókra csaptak le Zabrzében - sípcsonttöréssel került kórházba egy magyar
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


