Felsőoktatási törvény
CEU-botrány: A Jobbik aláírja az Ab-beadványt
Az ellenzéki párt képviselője szerint Magyarországon diktatúra épül, ennek egy állomása, hogy a Fidesz egy nap alatt megpróbál ellehetetleníteni egy felsőoktatási intézményt.
2017.04.12 15:52MTIA Jobbik-frakció minden tagja aláírja a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványt - közölte Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. br>A politikus azzal indokolta a Jobbik országos elnökségének döntését, hogy a jogállamiság pártján állnak, és azt szeretnék, hogy az Alkotmánybíróságnak legyen lehetősége állást foglalni a kérdésben.
Szávay István értékelése szerint Magyarországon diktatúra épül, ennek egy állomása, hogy a Fidesz egy nap alatt megpróbál ellehetetleníteni egy felsőoktatási intézményt.
Kiemelte azt is, hogy a Jobbik nem akar választani Orbán Viktor és Soros György között, elutasítja "azt a szélsőliberális szemléletet", amelyet Soros György és a hozzá köthető intézmények képviselnek, és elutasítja a Fidesz hatalmi arroganciáját is.
A jobbikos politikus szerint a kormánynak nem a CEU-val van problémája, és ha komolyan venné saját állításait, miszerint a tüntetéseket Soros György szervezi és a kormány megdöntése a célja, akkor "megtehetné, hogy ellene eljárást indít alkotmányos rend megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával"
Szávay István azt is szóvá tette, hogy Palkovics László oktatási államtitkár Brüsszelben úgy nyilatkozott, a CEU a feltételek elmaradása esetén is folytathatná tevékenységét. Szerinte ez ellentmond annak, hogy Magyarországon mindenkinek be kell tartani a törvényeket.
Kitért arra is, hogy ha most igent mondanak a jogállamiság megsértésére, akkor bárki sorra kerülhet, "legközelebb jönnek a hagyományőrzők, a polgárőrök vagy éppen a motorosklubok".
A képviselő az elnökség szavazati arányáról nem kívánt nyilatkozni és azt sem tudta megmondani, technikailag melyik párt aláírásgyűjtését támogatják.
Visszautasította azt is, hogy a baloldal vagy Soros György mellé álltak volna döntésükkel.
Arra a kérdésre pedig, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke közölte, hogy vizsgálatot indít a testület a magyar felsőoktatási törvény előző heti módosításával kapcsolatban, az felelte, a kormány elmérte a stratégiát és nagyobb a nemzetközi károkozás, mint a belpolitikai haszon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
- 16:54 Több mint másfélezer futó áll rajthoz pünkösdkor a legnagyobb magyar terepfutó versenyen
- 15:53 Kajak-kenu vk - Kopasz győzött, három magyar érem szombaton délután
- 14:52 Bukarestben bérmált magyar fiatalokat Erdő Péter bíboros
- 13:01 Krausz Ferenc: Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel világszínvonalú eredményeket lehet elérni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06