Bűnügy
Bőnyi rendőrgyilkosság: a "baráti tűz" kizárható
Újabb szakértő erősítette meg, hogy nem "baráti tűz" Pálvölgyi Péter rendőrrel.
2017.04.05 16:28MTIElkészült és megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) győri regionális osztályára az egyesített igazságügyi orvos- és fegyverszakértői vélemény, amelynek megállapításai megerősítik a gyanúsítottal közölteket - tájékoztatta a főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t, hangsúlyozva, hogy az ügyben a "baráti tűz" kizárható.
Nagy Andrea közölte: a nyomozás még tart, a határideje április 26., de szükség esetén meghosszabbítható.
A szóvivő február végén azt közölte az MTI érdeklődésére, hogy az igazságügyi fegyverszakértői vélemény szerint Bőnyben a sértettet a gyanúsított által használt gépkarabélyból leadott lövés találta el, és azonosították a lövedéket is. Előzőleg a sajtóban több helyen azt írták, lehet, hogy a gyilkosságot nem a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista szervezet egyik alapítója, Gy. István követte el, hanem "baráti tűzben" vesztette életét Pálvölgyi Péter.
A Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya a Nemzeti Szakértői és Kutató Központnak több mint hetven kérdést tett fel, amelyeket az intézmény szakterületek szerint megosztott. A daktiloszkópus, az igazságügyi vegyészszakértő, valamint az igazságügyi fegyverszakértő február végére elkészítette szakvéleményét. Az utóbbi állapította meg, hogy a sértettet a gyanúsított gépkarabélyából származó lövés találta el.
Ezután a KNYF győri regionális osztálya egyesített igazságügyi orvos- és fegyverszakértői véleményt is kért, és ez készült el most, alátámasztva a korábbi megállapításokat.
A gyanúsított előzetes letartóztatását a Győri Járásbíróság korábban április 27-éig hosszabbította meg.
Tavaly október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Gy. István bőnyi házához, ahol a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk és a gyanú szerint megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, és eközben megsérült az idős lövöldöző.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


