Bőnyi rendőrgyilkosság
Nincs személyi felelőse a végzetes bőnyi rendőri akciónak
Nincs személyi felelőse rendőrségi részről a másfél hónappal ezelőtt történt, végzetes kimenetelő bőnyi rendőri akciónak, ezt állapította meg a rendőrségen ma lezárult vizsgálat.
2016.12.08 19:31Havariapress
Ez év október 26-án a Nemzeti Nyomozó Iroda két munkatársa október 26-án érkezett egy házkutatásra a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnybe, ám az érintett - a Magyar Nemzeti Arcvonal egyik vezetője - rálőtt a nyomozókra és egyiket halálra sebesítette. A férfit a Terrorelhárítási Központ munkatársai a helyszínen elfogták, s azóta a bíróság előzetes letartóztatásba is helyezte, hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés kísérlete és lőfegyverrel való visszaélés miatt. Az ügyben egyúttal az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el annak tisztázására, hogy terhel-e bárkit felelősség a rendőrség oldaláról az elhunyt rendőrtiszt halála miatt. A főkapitány által elrendelt vizsgálat a mai napon lezárult, s a rendőrség tájékoztatása szerint azt állapította meg, hogy a tárgyi bizonyítási eszközök lefoglalására irányuló intézkedés előkészítése, megtervezése a szakmai szabályoknak megfelelően történt, személyi felelősséget pedig nem állapított meg a vizsgálat.
Kapcsolódó írások:
- Meghosszabbították a bőnyi rendőrgyilkos előzetes letartóztatását
- Tudja miért szirénáztak annyit pénteken?
- Végső búcsút vettek a hősi halottá nyilvánított Pálvölgyi Pétertől
- Bőnyi rendőrgyilkosság - Ügyvéd: véletlenül lőtt a gyanúsított
- Bőnyi rendőrgyilkosság: ki kell vizsgálni, mi vezetett a tragédiához
- Bőnyi rendőrgyilkosság - Letartóztatták és a tököli rabkórházba vitték a gyanúsítottat
- Bőnyi rendőrgyilkosság - A tököli rabkórházba megy az elkövető
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06