Honvédelem
Korszerű cseh repülőgépeket és szimulátort adtak át Szolnokon
Két korszerű, Zlin Z-242L típusú cseh repülőgépet és JTAC (előretolt repülésirányító, Joint Terminal Attack Controller) szimulátort adtak át ünnepélyes keretek között pénteken Szolnokon, az Ittebei Kiss József helikopterbázison.
2017.03.25 04:30MTI
Simicskó István honvédelmi miniszter az eseményen elmondta: modernizációra van szükség, fejleszteni kell a Magyar Honvédséget, minden képességét, amelyre szükség lesz a jövőben is.
Ezt a célt szolgálja a tíz évre szóló, Zrínyi 2026 néven meghirdetett honvédelmi és haderőfejlesztési program, amely megőrzi a hagyományokat, az értékeket, a bajtársiasságot és a hazaszeretetet is. A program egyik kézzelfogható eredménye ennek a két repülőgépnek a megérkezése is - jegyezte meg.
A miniszter kiemelte: a 2016-os nyílt közbeszerzési eljáráson a legkedvezőbb ajánlatot a cseh Zlin Aircraft nyújtotta be. Ennek nyomán április végéig a most átadott két Zlin Z-242L típusú kétüléses repülőgép mellett további kettő Zlin Z-143LSi típusú négyüléses repülőgép érkezik Magyarországra. A nettó 363 millió forintos beszerzés a gépeken felül tartalmazza a pótalkatrészeket, tartozékokat, az állomány át- és kiképzését is - közölte.
A hajózó és a műszaki állomány Csehországban már megkapta a szükséges átképzést, sikeres vizsgát tett. A teljes állomány átképzése várhatóan 2017. május végéig valósul meg. A most beszerzett gépek kiképzésre, felderítésre, a határőrizeti munkát segítő megfigyelésre, futár feladatra, akár árvízi helyzet felmérésére is bevethetők lesznek.
Simicskó István elmondta: a két Zlin Z-242L típusú kiképző és a két Zlin Z-143LSi típusú felderítő és futár repülőgép már korszerű, digitális műszerekkel felszerelt. E gépek műszerezettsége olyan, hogy nemzetközi légi forgalomban is részt tudnak venni, hatótávolságuk 800 kilométer és 4 órát képesek egy feltöltéssel repülni - tette hozzá.
A magyar honvédségi rendszerbe állított új repülőgépek azokat a JAK-52-es kiképző repülőgépeket váltják le, amelyek az '50-es, '60-as évek technikai színvonalának felelnek meg, és további üzemeltetésük már nem lehetséges.
Simicskó István elmondta, a magyar katonák mindenhol a világban kiválóan helytállnak: Afganisztánban, Irakban, a Balkán térségében, Magyarországon és a déli határunk védelmében, a NATO- és nemzetközi missziókban.
A magyar katonák jelentősen hozzájárulnak Magyarország nemzetközi megítéléséhez - fűzte hozzá.
A miniszter szólt arról, hogy Európában és a világban is romlott a biztonsági helyzet az utóbbi időszakban, szinte naponta érkeznek hírek terrortámadásokról.
Kiemelte: a Magyar Honvédség Magyarország biztonságának garanciáját jelenti, de NATO-tagként a szövetségesekre is lehet számítani. A második világháború óta több mint háromszáz fegyveres konfliktus, háború zajlott a világban - emlékeztetett, hozzátéve: szükség van a repülő- és helikopterképesség, a szárazföldi haderőnemek és a tartalékos rendszer megerősítésére, a kibervédelmi rendszerre is.

Simicskó István kitért arra, hogy a mintegy másfél milliárd forint összértékű JTAC szimulátor Szolnokra telepítése amerikai támogatással valósult meg. A valósághű virtuális harcteret szimuláló rendszer rendkívül fontos eszköze a repülésirányító katonák kiképzésének és ilyen berendezéssel a régióban egyedül Magyarország rendelkezik - jegyezte meg.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a JTAC (előretolt repülésirányító) az a katona, aki egy előretolt állásból irányítja a harci repülőgépek csapásait. A Magyar Honvédség több alakulata is rendelkezik olyan kiképzett, NATO-képesítést szerzett katonákkal, akik képesek ellátni az előretolt repülésirányítás feladatát. A magyar JTAC műveleti alkalmazása már 2009-ben megjelent az afganisztáni hadszíntéren és a magyar JTAC operátorok élesben, harci körülmények között is bizonyították szakértelmüket.
A Zlin egy jól ismert, bejáratott típus a kiképző repülőgépek terén. A gyár az elmúlt 70 évben több ezer kiképzőgépet gyártott, amelyek a világ minden táján megtalálhatók. A jelenleg gyártott két- és négyüléses gépek 43 országban repülnek.
Az eseményen megemlékeztek arról a 62 ejtőernyős hősről, akik életüket adták szolgálatteljesítés közben a hazáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06