Honvédelem
Repülőgépeket vett a Magyar Honvédség
A tervek szerint március végéig érkeznek meg a repülők, amelyeket a Jak-52-es gépek pótlására szereztek be.
2017.01.13 23:30MTIKiképző-, felderítő- és futárrepülőgépeket vett a Magyar Honvédség - erősítette meg az MTI-nek pénteken a Honvédelmi Minisztérium.
Azt írták: a 2016-os pályázaton győztes cseh Zlin Aircraft a szerződés értelmében két ZLIN Z-242L típusú kiképző repülőgépet és két ZLIN Z-143LSi típusú felderítő és futárrepülőgépet szállít a honvédségnek. A tervek szerint március végéig érkeznek meg a repülők, amelyeket a Jak-52-es gépek pótlására szereztek be - tették hozzá.
Pénteki számában a Magyar Idők írt arról, hogy márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző-, felderítő- és futárrepülőgépek, amelyeket a Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek. A cikkben felidézték: a Jak-52-es kisgépek pótlására még tavaly írt ki pályázatot a HM. A tenderen a cseh Zlin Aircraft lett a győztes, amely mintegy nettó 363 millió forintért szállítja le a repülőgépeket.
A Jak-52-eseket még 1994-ben szerezte be a szaktárca, eljárt felettük az idő - jegyezte meg a napilap.
A cikk szerint a kiképzőgépek érkezése az első fontos lépés a magyar pilótaképzés átalakításában, illetve fejlesztésében. A Z-242L típusú, kétüléses gépekkel ugyanis kezdő hajózókat oktathatnak, akik az alapok elsajátítása után átülhetnek majd azokba a sugárhajtású, közepes repülőgépekbe, amelyeket a hadrendből kivont L-39-es légi járművek helyett tervez beszerezni a honvédség. Kitértek arra is, hogy a két Z-143LSi típusú, négyüléses repülőgép segítségével más feladatokat is elláthat a honvédség. A kisgépeket bevethetik például felderítési célokra - írták, felidézve, hogy ez a képesség "csökkent az üzemképes katonai helikopterek számának megcsappanásával". A Zlinek másik típusa ugyanakkor használható futárgépként is, ami fontos lehet többek között a katonai küldemények gyors célba juttatásához is - írta pénteki számában a Magyar Idők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


