Agresszív cselekmények kísérik a kampányt?
MDF: Elég az erőszakból Ferencvárosban!
Alig kezdődött el Ferencvárosban a jelöltállítás, máris súlyos bűnesetek, agresszív cselekmények kísérik a kampányt - írja az MDF közleményében.
2008.11.20 14:17ma.huNéhány napja erőszakos támadás érte az egyik párt kopogtatócédula-gyűjtő aktivistáját, tegnap este pedig egy másik szervezet aktivistáját szúrták combon a Boráros téren. Semmilyen párthovatartozás vagy politikai nézet nem indokolhatja ezeket a bűncselekményeket, amelyeket néma csend övez a pártok részéről.
Pedig olyan súlyos ügyekről van szó, melyek mellett egyetlen tisztességes politikai erő sem mehet el szó nélkül. A tarthatatlan helyzet rávilágít arra, hova vezet a szélsőséges megosztottság és az indulatszítás politikája. Egykori rendőrezredesként, konzervatív politikusként nem nézhetem tétlenül az erőszak-politika terjedését.
A rend és a béke pártján álló MDF arra kéri a Ferencvárosban induló jelölteket, hogy közösen ítéljék el az erőszak, a szélsőséges megnyilvánulások, és az indulatkeltés politikáját. Az MDF éppen a normális és tisztességes politika érdekében dolgozta ki és fogadtatta el az összes parlamenti párttal a Kódex a Tisztességes Politikáért című normagyűjteményt, melynek szem előtt tartásával képesek lehetünk kiküszöbölni a törvénytelen vagy morálisan elfogadhatatlan eszközöket. A kódexet minden parlamenti párt frakcióvezetője aláírta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


