Herényinek nincs ideje, Pettkó nem kaszinózik
Dávid Ibolya OTP papírokat vett
Dávid Ibolya OTP papírokat vett, híven javaslatához, hogy a képviselők vegyenek magyar részvényeket.
2008.11.20 07:43Bors/MTIA lap csütörtöki számában közölte hogy az MDF elnöke több százezer forintért vett a bankpapírokból, és számításaik szerint eddig vesztett az ügyleten. "Nagyjából a pénzemnél vagyok"- mondta ugyanakkor a politikus a lapnak.
Az MDF frontemberei ellenben nem követték az elnököt a részvényvásárlásban. Herényi Károly frakcióvezető úgy nyilatkozott, hogy még nem volt ideje erre. Pettkó Sándor viszont a tőzsdézést a kaszinózáshoz hasonlította és kijelentette, hogy nem volt és nem is lesz részvénye.
Dávid Ibolya október 18-án a politikai bizalom visszaszerzése érdekében javasolta, hogy 2008. november 1-től minden parlamenti képviselő, miniszter és államtitkár, illetve a miniszterelnök és a köztársasági elnök a havi fizetésének felét magyar részvények vásárlására költse, s azt tegye nyilvánossá.
Így minden politikus saját zsebén keresztül is érdekelt lesz a válságkezelésben - mondta Dávid Ibolya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


