Veronai buszbaleset
A Szinyei gimnázium megerősítette: az ő diákjaik utaztak a szerencsétlenül járt buszon
Az iskola igazgatója elmondta, hogy a diákok mellett tanárok és egy család is ott volt a buszon.
2017.01.21 14:13ma.hu
A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium honlapján hivatalosan is megerősítette: az ő diákjaik utaztak azon a buszon, amely pénteken éjjel az olaszországi Verona közelében egy autópálya védőkorlátjának rohant és kigyulladt.
A tragikus balesetnek tizenhat halottja és számos sérültje van.
Tóth Gábor, az iskola igazgatója az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a harminchat gyerek mellett volt tanulók, három tanár és valamint egyikük családja is a buszon utazott.
Az igazgató megerősítette, hogy a hivatalos utaslista szerint 54-en voltak a buszon. Mint mondta, számára is rejtély, miért vezette - az egyik olasz hírügynökség értesülése szerint - a járművet francia sofőr, mivel Magyarországról két magyar sofőrrel indult a túra.
Tóth közölte azt is, hogy az iskola évek óta a Pizolit Busz Kft.-vel utazik sítáborba, mindig ugyanarra a helyre Franciaországba. Az önköltséges táborokat a testnevelő tanárok szervezik. A gimnázium minden utazásnál köt élet-, baleset- és csomagbiztosítást a résztvevőkre, ami a sérültek ellátására, az érintettek kompenzációjára is kiterjed.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az itthon maradt diákoknak osztályfőnökök, iskolapszichológus, és más pszichológusok közreműködésével segítenek abban, hogy feldolgozzák valamilyen módon a tragédiát.
Beszélt arról is, hogy mint minden más ilyen esetben a szülők, a diákok és a tanárok valószínűleg szerveznek majd megemlékezést, azonban ennek részletei még nem ismertek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06