Fejlesztés
Nyolcvan férőhelyes kollégiumot alakítanak ki Mezőtúron
A beruházás során a tantermekből kollégiumi férőhelyeket alakítanak ki, a munkálatok - a nyári előkészületek után - decemberben kezdődtek és jelenleg is tartanak.
2017.01.12 23:30MTINyolcvan férőhelyes kollégiumot alakítanak ki Mezőtúron, a Karcagi Szakképzési Centrum Teleki Blanka Szakközépiskolájának felső szintjén. A tervek szerint a tanév végére véget érnek a munkálatok, így szeptemberben már az új kollégiumi szobákba költözhetnek a diákok - tájékoztatta az intézmény igazgatója az MTI-t.
Majoros Gergely elmondta: korábban is, száztíz éven át az iskola felső szintjén működött a kollégium, 2007-ben költözött a korábbi mezőtúri főiskola épületébe.
Tájékoztatása szerint a beruházás során a tantermekből kollégiumi férőhelyeket alakítanak ki, a munkálatok - a nyári előkészületek után - decemberben kezdődtek és jelenleg is tartanak.
Hozzátette: a tervek szerint tavasszal véget ér a kivitelezés, a kollégiumi bútorokat tanítás után, június 30-ig tervezik átszállítani az eddigi kollégiumból az új helyre.
Az igazgató szólt arról, hogy az oktatási intézménybe nappali oktatás keretében mintegy kétszáznyolcvan tanuló jár, a felnőttoktatásban részt vevők száma mintegy kétszáz. Kollégiumi elhelyezést mintegy hetven-nyolcvan tanuló szokott igényelni, ezért is tervezték ilyen létszámra az új beruházást. Hozzátette: a nyolcvan férőhelyes új kollégium igény szerint a későbbiekben bővíthető akár húsz férőhellyel is.
Kérdésre válaszolva kitért arra: a régi kollégium mint feladatellátási hely megmarad, de hasznosítása további tárgyalásoktól függ.
Pardi Sándor, a Karcagi Szakképzési Centrum főigazgatója az MTI-nek elmondta: a mintegy tizenötmillió forintos beruházás a szakképzési centrum saját forrásából valósul meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


