Fejlesztés
Az SZTA tevékenysége 4,5 milliárd forint magántőke befektetését ösztönözte
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) a mintegy 13 milliárd forint értékű, európai uniós tőkeforrás kihelyezése mellett további 4,5 milliárd forint magántőke befektetését ösztönözte működése elmúlt öt évében.
2017.01.02 01:30MTIA Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. közleménye szerint mozgósítani tudott több olyan privát befektetőt is, akik nyitottak az ígéretes kis- és középvállalkozásokba (kkv) való befektetésre, de egyedül nem tudtak elegendő forrást biztosítani a projekt támogatására. A közös befektetés valamennyi ügylet esetében javította az üzleti terv hatékony megvalósítását, segítette a vállalkozások gyorsabb előrehaladását.
A befektetések 75 százalékánál az SZTA tőkeforrása mellé plusz forrás is társult, jellemzően a nagyobb tőkeösszeget igénylő, nagyobb növekedési potenciállal rendelkező, így nagyobb kockázatú projektek esetében.
A társbefektetők a tőkebevonáson túl jellemzően iparági kapcsolatrendszerükkel, valamint operatív tevékenységükkel is segítik a társaságok napi működését, ami az SZTA kockázatát is csökkenti.
A közlemény szerint a sikeres társbefektetői együttműködésekre valamennyi iparágban található példa.
A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. feladata a Széchenyi Tőkebefektetési Alap 14 milliárd forintos forrásának eljuttatása a magyar kis- és középvállalkozói szektornak. Az alap 85 százaléka európai uniós forrásból származik, 15 százaléka magyar állami forrás. Az SZTA célja, hogy a nemzetgazdasági szempontból jelentős, ugyanakkor a piaci kockázati tőkebefektetők figyelmén többségében kívül eső szektorok vállalkozásait támogassa.
Az alap összesen több mint 90 magyar vállalkozás fejlődéséhez és működéséhez biztosított forrást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


