Oktatás
Itt a PISA-teszt eredménye: rosszul teljesítenek a magyar diákok
A szövegértés és a természettudományok területén gyengébb, matematikában pedig ugyanolyan eredményeket értek el a tanulók, mint 2012-ben.
2016.12.06 12:35MTIRomlott a magyar diákok teljesítménye az utóbbi években, a szövegértés és a természettudományok területén gyengébb, matematikában pedig ugyanolyan eredményeket értek el a tanulók, mint 2012-ben - derült ki az iskolások képességeit összegző, nemzetközi teljesítménymérési program (PISA) 2015-ös felméréséből, amelyet kedden tett közzé az Európai Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
A szervezet honlapján elérhető jelentés szerint a magyar iskolások tavalyi teljesítménye mindhárom területen alacsonyabb lett a világ legfejlettebb országait tömörítő gazdasági szervezet, a párizsi székhelyű OECD átlagánál.
A természettudományokban Magyarország 477 ponttal az utolsó negyedben végzett az OECD-országok között, ami jelentős visszaesés 2012-höz képest (494 pont). Hasonló a helyzet a szövegértésnél, amelyben 470 pontot értek el a magyar diákok a három évvel ezelőtti 488-hoz képest. A matematika területén elért 477 pont megegyezik a 2012-es adatokkal. Az OECD-átlag a természettudományokban és a szövegértésben 493 pont, a matematikában 490 pont volt.
A szövegértés, a matematika és a természettudományok területén is a szingapúri diákok szerepeltek a legjobban. Az OECD tagállamai közül pedig Japán, Észtország, Finnország és Kanada nyújtotta a legjobb teljesítményt. A természettudományok területén Szingapúr után Japán és Észtország következik, a szövegértésben Hongkong és Kanada, a matematikában szintén Hongkong és az ugyancsak Kínához tartozó Makaó.
"Minden országnak lenne hova fejlődnie, még a legjobban teljesítőknek is. A fiatalkori munkanélküliség magas szintjére, a növekvő egyenlőtlenségre, a nemek közti szakadékra, valamint a gazdasági növekedés sürgető igényére tekintettel többet kell tenni annak a biztosítása érdekében, hogy minden gyerek a lehető legjobb oktatásban részesüljön" - hangsúlyozta Ángel Gurría, az OECD főtitkára.
"Az alapvető készségek nem csak az iskolában, hanem a későbbiek folyamán is kulcsfontosságúak a siker szempontjából, a továbbtanulásban és a munkaerőpiacon is. Túl sok fiatal európai nincs kellőképpen felkészülve a modern, rendkívül innovatív társadalmak kihívásaira" - figyelmeztetett brüsszeli sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi uniós biztos.
A felmérésben 540 ezer 15 éves diák tudását szondázták 72 országban. A vizsgálódás négy nagy területet céloz: a természettudományokat, a matematikát, a szövegértést és a problémamegoldást, amelyek közül most az elsőn volt a hangsúly.
A PISA-vizsgálat az OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérési programja, amelyet 2000-ben indítottak el, és háromévenként ismételnek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06