Oktatás
Péntekig jelentkezhetnek az általános iskolások a központi írásbeli vizsgákra
409 középiskola (azaz a középiskolák 61 százaléka) írta elő egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók vegyenek részt a központi írásbeliken.
2016.12.05 15:10MTIPéntekig jelentkezhetnek az általános iskolai tanulók a központi írásbeli vizsgákra - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.
A középfokú iskolák korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyekben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2017/2018. tanévben, és megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik fel a hozzájuk jelentkező tanulókat. Közölték azt is, ha a jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenniük.
A hivatal jelezte: a felvételihez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok írhatnak elő. Közülük 409 középiskola (azaz a középiskolák 61 százaléka) írta elő egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie az írásbeli vizsgákon - hívta fel a figyelmet a hivatal.
Kitértek arra is, hogy az Oktatási Hivatal honlapján a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2016/2017. tanév) menüpontban a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás menetével kapcsolatos minden információ megtalálható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


