Emberölés
Hét évet kapott az újszülöttjét 13 évvel ezelőtt megölő nő
Hét év fegyházra ítélt a Tatabányai Törvényszék kedden egy nőt, aki a vád szerint tizenhárom éve megölte hetedikként született gyermekét. Az ítélet nem jogerős.
2016.12.06 12:08MTIÉlő András bíró elmondta, hogy a bűntényre a DNS-alapú azonosítás és a nyilvántartások fejlődése derített fényt. A börtönbe került apától vett minta egyezést mutatott egy halva talált újszülött DNS-ével, ez alapján jutottak el a hatóságok a gyermek anyjához.
A nő 2003 októberében egy másfél szobás, lakótelepi lakásban élt öt gyermekével, a férje kamionsofőrként dolgozott, keveset volt otthon. Az asszony a harmadik szülése után eltitkolta újabb terhességeit, a férjének mindig csak a harmadik hónap után beszélt a gyermekek érkezéséről. A hatodikként született babát a férj a tatabányai kórház babamentő inkubátorában helyezte el.
A nő eltitkolta hetedik terhességét is a környezete elől, a gyereket egy éjjel a kisebbik szobában szülte meg. Az újszülöttet egy lepedővel lefedve megfojtotta, a köldökzsinórt elvágta és ruhacsipesszel elkötötte. Az élettelen testet zacskóba tette és egy közeli bokorba rejtette. A holttestet másnap egy hajléktalan találta meg - ismertette a bíró.
Élő András elmondta, hogy a gyilkosság után a házaspárnak még két gyermeke született.
A bíró hozzátette, a DNS-minták egyértelműen bizonyították az anya-gyermek kapcsolatot, továbbá a köldökzsinór-elkötésre használt csipeszen a vádlott vérét találták meg.
Az igazságügyi orvos szakértők megállapítása szerint a gyermek élve született, és néhány levegővétel után a légutak lefedése miatt halt meg.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a vádlott és védője egyaránt három nap gondolkodási időt kért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06