Bűnügy
Taxival mentek lopni a botcsinálta betörők
A rendőrök pillanatok alatt lekapcsolták őket.
2016.12.02 13:01ma.hu
Fotó: MTI
Taxival ment betöri négy férfi Újbudán. B. László 53 éves budapesti, G. Dezső 50 éves ózdi, K. Zoltán 41 éves tokaji és B. Krisztofer 20 éves tímári lakosok ellen lopás bűntette miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi kapitánysága.
A Police.hu híre szerint G. Dezső 2016. november 30-án 16 óra körül taxijával felvette a társait Józsefvárosban, majd a Budapest XI., Jászóvár utcába vitte őket. B. László és fia, B. Krisztofer, valamint K. Zoltán kiszállt az autóból és bementek egy közeli társasházba, ahol két lakás ajtaját feltörték és értékek után kutattak.
A bűncselekmény során készpénzt, ékszereket és elektronikai eszközöket loptak el, majd visszaszálltak a taxiba és elhagyták a helyszínt. Pár perccel később a BRFK Nyomozó Főosztályának munkatársai a Budapest XI., Budaörsi úton megállították a gépkocsit és igazoltatták a benne ülő személyeket. A járműben megtalálták az ellopott tárgyakat és a négy férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


