Bűncselekmény
Vádat emeltek a veszprémi kábítószer-termesztők ellen
Több mint másfél éven keresztül termesztettek marihuánát egy 150 négyzetméteres, bérelt belvárosi irodában.
2016.11.22 12:23MTIVeszprém egyik belvárosi irodahelyiségében állított elő marihuánát két férfi, az ügyészség vádat emelt ellenük - áll a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Mint írják, az ügyészség kábítószer termesztésével elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat a két veszprémi férfi ellen, akik több mint másfél éven keresztül "termesztettek marihuánát" egy 150 négyzetméteres, bérelt belvárosi irodában.
A vádirat szerint a helyiséget az ingatlanközvetítőként dolgozó idősebb tettes közreműködésével bérelte ki a tulajdonosnak álnéven bemutatkozó másik elkövető egy nem létező szlovák cég nevében. A férfiak szándékát nem ismerő tulajdonos kérésükre még a szerződés megkötése előtt korszerűsítette az irodát, a növények termesztéséhez szükséges új elektromos hálózatot építve.
A férfiak ezt követően a növények folyamatos termesztésére rendezkedtek be a magasföldszinti irodában, kiépítve az ehhez szükséges fénytechnikai, szellőző- és öntözőrendszert. Az irodában 2015 áprilisa és decembere között mintegy 500 tő növényt termesztett a két elkövető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


