Bűncselekmény-kábítószer
Ötvenmillió forint értékű kábítószert foglaltak le egy kőbányai garázsban
A rendőrség mintegy 50 millió forint értékben foglalt le kábítószert egy fővárosi X. kerületi garázsban, amelyet két budapesti férfi droglaborként használt.
2016.09.25 06:24MTIAz Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapján szombaton közölte, a nyomozók csütörtökön kokainfogyasztás közben érték tetten a két huszonéves gyanúsítottat. A férfiak egy kőbányai garázsban kereskedelmi mennyiségben gyártották és tárolták a kábítószert. A rendőrök a helyszínen 17 ezer extasy tablettát, 1 kilogramm speedet, és 127 gramm kokaint találtak, illetve a kábítószer előállításához szükséges alapanyagokat és eszközöket, mérleget, a porciózáshoz használatos fóliákat foglaltak le.
Emellett a férfiak otthonaiban tartott házkutatásokon nagy mennyiségű készpénzt, a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos feljegyzéseket, mobiltelefonokat és két nagy értékű luxusautót is lefoglaltak.
A rendőrök a férfiakat kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


