Amerika kinyílt előttünk
Mától vízummentesen utazhatnak a magyar állampolgárok az Egyesült Államokba
Mától hét újabb ország, köztük Magyarország állampolgárai utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba.
2008.11.17 07:48MTIAz amerikai vízummentességi program keretében a külföldi turisták és üzletemberek legfeljebb kilencven napig tartózkodhatnak vízum nélkül az országban, a munkavállalóknak és a kint tanuló diákoknak továbbra is kell majd vízumot kérniük. A vízummentesség csak az új típusú biometrikus útlevéllel beutazókra érvényes.
Az új beutazási szabályok szerint a szóban forgó hét ország állampolgárainak mától kötelező használniuk az elektronikus utasregisztrációs rendszert (ESTA). Az érvényes amerikai vízummal rendelkezőknek nem kell az ESTA rendszeren keresztül bejelentkezniük. A belbiztonsági minisztérium adatai szerint az ESTA keretében eddig 99,6 százalékos arányban engedélyezték a jelentkezők beutazását. Azok, akik valamely okból nem kapnak engedélyt, vízumért folyamodhatnak. Az ESTA magyar nyelven még nem elérhető; jelenleg 16 nyelven, az angol mellett egyebek között cseh, finn és észt nyelven lehet hozzáférni. A magyar fordítás Thomas M. Ramsey budapesti amerikai főkonzul közlése szerint legkésőbb januárra elkészül.
Az amerikai belbiztonsági miniszter október végén jelentette be, hogy hét ország állampolgárai november 17-től utazhatnak vízum nélkül az országba. A magyarokon kívül Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia és Szlovákia, valamint Dél-Korea állampolgárai számára oldották fel a vízumkényszert. A vízummentesség több tízezer magyarnak könnyíti meg az utazást. A budapesti amerikai nagykövetség adatai szerint ugyanis egyre több magyar utazik az Egyesült Államokba. Tavaly az odautazók száma meghaladta a negyvenezret, ami ötezerrel több a 2006-os utasszámnál.
Kapcsolódó írások:
- A magyarok hétfőtől utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba
- November 17-től lehet vízummentesen utazni az USA-ba
- Tavaly 7,8 százalék volt a magyarok amerikai vízumkérelmeinek elutasítási aránya
- November közepe után lép életbe az amerikai vízummentesség
- Szili: novemberben újra a Ház előtt a vízummentesség utolsó megállapodása
- Bush amerikai elnök bejelentette a vízummentességet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


