Hamarosan új minisztert neveznek ki
Horváth Zsolt Csaba lehet a közlekedési miniszter
A Nemzeti Közlekedési Hatóság mostani elnökét, Horváth Zsolt Csabát bízhatja meg Gyurcsány Ferenc kormányfő a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszteri teendők ellátásával - értesült a Magyar Hírlap.
2008.11.17 07:32Magyar HírlapA lap hétfői számában azt írják: nehezen talált jelöltet Gyurcsány Ferenc a posztra. Korábbi hírek szerint a kormányfő vezető szocialista politikusokat is megkeresett, ugyanígy szóba kerül a szaktárca jelenlegi államtitkárainak, Puch Lászlónak és Csepi Lajosnak a neve is.
A még hivatalban lévő Szabó Pál a Monorierdőnél bekövetkezett tragikus vasúti baleset után nyújtotta be lemondását, és a kormányfő azt elfogadta. Horváth Zsolt Csaba már volt közlekedési helyettes államtitkár a Kóka János által vezetett Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban 2005 júniusa és 2006 júniusa között. Pályáját a Malévnál kezdte, ott 1997 és 2001 között osztályvezetői és igazgatói munkakörben dolgozott. Államtitkári kinevezése előtt a BILK Kombiterminál Rt. elnöke, valamint a MÁV árufuvarozási üzletágának kereskedelmi igazgatója volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


