Hiszek Benned Sport Program
150 millió forintos keretösszeg a kis és közepes sportegyesületeknek
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkárságával közösen megvalósított pályázati lehetőséget a tervek szerint még idén meghirdetik.
2016.11.04 18:18MTIA magyarországi sportfejlesztési programok részeként a Hiszek Benned Sport Program keretében a kis és közepes sportegyesületek és szervezetek fejlesztését fél éven át egy 150 millió forintos keretösszeg segíti - jelentette be Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke pénteken Kecskeméten.
Deutsch Tamás a SOSZ nyílt elnökségi ülését megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkárságával közösen megvalósított pályázati lehetőséget a tervek szerint még idén meghirdetik. A program alapvető szakmai célja, hogy az egyesületek utánpótláskorú sportolóinak létszáma nőjön, de lehetőséget teremt a tehetségek kiválasztására és gondozására is.
Hangsúlyozta: a kis és közepes sportegyesületek támogatása és fejlődése a magyar sport hosszú távú megerősödését eredményezheti.
A Hiszek Benned Sport Program másik eleme az ország huszonhárom megyei jogú városában elsősorban a szabadidős sporttevékenység támogatását célzó pályázat. A meghirdetett programra az elkövetkező fél évben 100 millió forint áll rendelkezésre.
Deutsch Tamás kiemelte, hogy a SOSZ a jövőben egyre több szolgáltatással könnyítené meg 172 tagszervezetének mindennapi munkáját. A Szolgáltató SOSZ elnevezésű program keretében egyebek mellett jogsegély-szolgálatot, könyvelési, pénzügyi, pályázati, sportreklám- és marketing-tanácsadást, sportegészségügyi szolgáltatást biztosítanának, valamint különféle fórumok, konferenciák és rendezvények szervezésében nyújtanának segítséget.
A sportegyesületek tájékoztatását, a szolgáltatások ismertetését az országban öt régiófelelős munkatárs segíti. A SOSZ elnöke szerint ez a program is hozzájárulhat a taglétszám további bővüléséhez.
Deutsch Tamás elmondta: a magyar sportirányítási rendszer átalakításáról szóló törvénymódosító javaslat révén a jövőben a Sportegyesületek Országos Szövetsége a Magyar Olimpiai Bizottság mellett a Magyar Paralimpiai Bizottságban, a Nemzeti Diák-hallgatói Szabadidősport Szövetségben és a Nemzeti Versenysport Szövetségben is képviselteti magát.
A Sportegyesületek Országos Szövetségének tizenegy tagú vezetése a dunaújvárosi és kecskeméti elnökségi ülés után legközelebb - még idén - Pécsett találkozik.
Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere hangsúlyozta: a kecskeméti önkormányzat tulajdonában lévő sportlétesítmények fenntartására, karbantartására és a helyi versenysport és szabadidős sporttevékenységet folytató szervezetek támogatására a költségvetésből éves szinten legkevesebb 2,4 milliárd forintot fordítanak. A sportfejlesztéseket összegezve elmondta: tizenkét évvel ezelőtt megújult a város sportcsarnoka, hat évvel ezelőtt új uszoda és fürdő épült. Jelenleg a régi uszoda átalakítása folyik, amely a tervek szerint a kosárlabda-akadémiának ad majd helyet, emellett folyamatban van egy atlétikai pálya megvalósítása is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06