Egészségügy
A Karolina úton helyezik el átmenetileg a sportkórházat
A kormány határozata értelmében a főváros XI. kerületében, a Karolina út 27. szám alatti ingatlanban, a Semmelweis Egyetem volt Ortopédiai Klinikáján helyezik el átmenetileg az Országos Sportegészségügyi Intézetet.
2016.10.27 21:05MTIA Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint az Országos Sportegészségügyi Intézet elhelyezésével összefüggő feladatok összehangolásáért felelős miniszteri biztosnak az elhelyezésről 2017. június 30-ig kell gondoskodnia. Meg kell vizsgálnia az átmeneti elhelyezés forrásigényét, és előterjesztést kell készítenie a sportkórház végleges elhelyezéséről a kormánynak úgy, hogy "az ezzel kapcsolatos forrásigényt olyan módon tervezze meg, hogy a (Karolina úti) létesítmény az Országos Sportegészségügyi Intézetnek akár a végleges elhelyezésére is alkalmas lehessen".
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere idén július elsejei hatállyal nevezte ki Berkes István ortopéd sportorvost, egyetemi tanárt, a Sportkórház volt főigazgatóját az Országos Sportegészségügyi Intézet elhelyezésével összefüggő feladatok összehangolásáért felelős miniszteri biztossá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


