Kvóteraferendum
Tuzson: négy ponton módosul az alkotmány
A népszavazás eredményének lényegét, értelmét kívánják átültetni az alaptörvénybe, az identitás, a terület, a népesség, az államszervezet védelmének megerősítése által.
2016.10.06 09:29MTIElőreláthatólag négy ponton módosul az alaptörvény, a népszavazás eredményét fordítják le a jog nyelvére - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Tuzson Bence elmondta: a népszavazás eredményének lényegét, értelmét kívánják átültetni az alaptörvénybe, az identitás, a terület, a népesség, az államszervezet védelmének megerősítése által. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a módosítás egységben legyen az uniós joggal.
Arra a felvetésre, hogy a Lehet Más a Politika szerint az alkotmánymódosítás nem jelent megoldást a migrációra, az államtitkár azt mondta: egyetlen eszköz sosem jelent teljes megoldást egy problémára. Az alkotmánymódosítás mellett a harcot meg kell vívni brüsszeli fronton is, valamint "a gyakorlati élet frontján", vagyis a határokon, illetve annak megakadályozásával, hogy más országok Magyarországra küldjenek embereket - mondta.
Tuzson Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy az unióhoz csatlakozáskor az ország szuverenitásának gyakorlását néhány kis területen átadta Magyarország az EU-nak. Ez azonban nem korlátlan, és Magyarország egyebek mellett azt az alapvető jogot sem adta át, hogy "meghatározzuk, kivel éljünk együtt". Van egy olyan korlát is - amit például a német alkotmánybíróság is kimondott -, amely szerint az állam szuverenitásának gyakorlását alapvető kérdésekben az unió nem korlátozhatja - emelte ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
- 22:19 Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után
- 20:18 Divinyi Zsombor jogi lépéseket tesz a róla megjelent állítások miatt
- 18:07 Momentum: töröljék el a közjegyzői díjat a diákok albérleti szerződésénél
- 16:45 Meteorológia: 1901 óta több mint három nappal nőtt a 27 Celsius-fokot elérő középhőmérsékletű napok száma
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


