Média
Két újabb csatornát indít a TV2-csoport
Egy gyerekeknek szóló csatorna, a Kiwi TV és egy gasztroadó, a Chili TV indulását jelentette be a TV2-csoport.
2016.09.26 15:10MTIKözlésük szerint mindkét program még a nap folyamán megkezdi adását.
Tájékoztatásuk szerint este hét órakor indul a két saját gyártású műsorral debütáló Chili TV, amelyből a konyhai fortélyok és a családi receptek bemutatása mellett a nemzetközi konyhát is megmerhetik a nézők.
Jelezték: a legkisebbek szórakoztatásáról a Kiwi TV gondoskodik majd, ahol oktató és szórakoztató tartalmak egyaránt helyet kapnak, köztük egy saját gyártású zenés, edukatív gyerekműsor; a tartalom elsősorban a 4-10 éves korúakra fókuszál, akik a zenés kikapcsolódás mellett szellemi képességeiket is fejleszthetik.
Jelezték: a tavasszal bejelentet portfolióbővítés során indított új csatornákat a UPC Digital Bronze és Digital Gold csomagjában már megtalálhatják az érdeklődők. A további szolgáltatókkal folytatott tárgyalások eredményeként a későbbiekben egyre szélesebb körben lesznek elérhetőek - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 20:31 Izrael nem vonul ki Gázából
- 18:29 Három érmet szereztek a magyarok a világ egyik legnagyobb hosszútávú kajak-kenu versenyén, a Sellán
- 16:28 Latorcai Csaba: a KDNP pályázati úton választja ki delegáltját a Médiatanácsba
- 14:27 Egész héten meleg, napos idő várható
- 12:26 Tanács Zoltán: kormány-előterjesztés készül a Planetárium jövőjéről
- 10:25 Vegyszeradagolási probléma miatt kórházba került az Igali Gyógyfürdő több vendége
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


