Média
A TV2 is programdíjat fizettet a kábeles és műholdas szolgáltatókkal
Az RTL Klub után a TV2 mögött álló társaság is bejelentette, hogy programdíjat kér a csatorna hagyományos felbontású (SD) adásáért a IPTV-, kábel-, műholdas és MMDS-szolgáltatóktól.
2016.06.01 11:34MTIA televízió honlapján olvashatóak szerint keddi hatállyal módosították az általános szerződési feltételeket; az új szabály a közzétételét követő harmincadik napon lép életbe.
Közölték: a médiaszolgáltató a program-, illetve műsordíjigényét, annak irányelveit és díjképzési politikáját a technológiai semlegesség, a versenyjogi alapelvek és normák, az egyenlő bánásmód elve, az ésszerűség és tisztesség követelménye betartásával alakítja ki.
Az ár kialakítása során figyelembe vették a médiaszolgáltatás piaci pozícióját, nézettségét, a műsorfolyam sokszínűségét, a hír- és közéleti műsoraikat, a hazai és a helyi gyártású műsorokat is.
Feltételül szabják, hogy a szolgáltatóknak a TV2 műsorát nem tehetik alapcsomagjuknál kisebb elérésű csomagba. A kábelszolgáltatók által fizetendő havi nettó programdíj előfizetőnként 290, az idei évre vonatkozó bevezető ár pedig 150 forint.
A közlés szerint a jövő január elsejétől érvényes teljes összegből adott kedvezmény mértéke függ attól, hogy a műsorterjesztő a TV2 érdekeltségébe tartozó kábeltelevíziók közül hány csatornát, milyen penetrációjú programcsomagban elhelyezve terjeszt.
Az RTL Magyarország marketingkommunikációs osztálya kedden közölte az MTI-vel, hogy július 1-jétől fizetőssé válik az RTL Klub hagyományos felbontású (SD) adásának vétele is.
Egy április végi kormányrendelet tette lehetővé, hogy főadójuk műsoráért pénzt kérjenek a kábelszolgáltatóktól; a díj a közzétételtől számított harmincadik naptól, azaz június 30-ától él, a szolgáltatóknak pedig kilencven nap áll rendelkezésére, hogy kedvezményesen megállapodjanak az RTL Klubbal a díjszabás közzétételétől.
A csatorna az MTI érdeklődésére azt közölte: a szolgáltatók által a társaságnak fizetendő médiaszolgáltatási díj átlagos, kedvezményes ára előfizetőnként havi 150 forint, amely a jelenlegi csomagelhelyezést feltételezi, de ebből még további kedvezményt kapnak a gyorsan és hosszabb távra szerződő partnerek, így az RTL indulóára akár 135 forint is lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:42 Őrizetbe vették Susan Sarandont a Netanjahu elleni New York-i tüntetésen
- 18:39 Nyomozás indult Orbán János Dénes százmilliós kifizetései miatt
- 16:17 Matrac és szeméthegy az út közepén - rendet követelnek a nagytétényi iparterületen
- 14:41 Már a hókotrókat is bevetették a Transzfogarasi úton - videó
- 12:40 Elaludt otthon, az albérletben maradt a drog és több mint 6 millió forint
- 10:19 Beköltözött egy csizmába a pele - tavaszig maradhat a különös albérlő
- 8:14 2045-re milliószorosára nőhet az emberi intelligencia egy neves jövőkutató szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


